*
Az egyetemes archaikus tanítások négy különböző, időbeli világciklust különböztetnek meg, melyek fokozatos szellemi elsötétülést is jelentenek egyben. A jelenlegi korszak, melyben élünk, az un. "Kali-yuga", a "sötétség korszaka", avagy – egy másfajta tradíció szóhasználatával élve: a Vaskor.
A Vaskor sajátosságai közé sok minden tartozik, úgymint bizonyos tendenciák aszimmetrikus és mániákus felerősödése: a materializmus, a fizikalizmus, az ateizmus, a szélsőséges racionalizmus, anyagiasság, a tanítások haszonleső elferdítése, a mesterek és a tanítványok radikális megcsappanása, áltanítók, áltanítások, és ál-tanítványok tömeges megjelenése, a természettől való eltávolodás és elidegenedés, a szavak helytelen, inverz használata, általános princípium-zavar, a mennyiség uralma a minőség felett.
Továbbá az általános szellemtelenné válás, a létvakság, a betegségek és járványok előretörése: a teremtmény Teremtőnek vélése, a nem-Énnek az Önvalónak tartása – csak hogy néhányat soroljak fel a leglényegesebbek közül. E mellé a szimptóma-együttes mellé azonban pozitív jelenségek is társulnak - ezek a következők: nagyfokú technikai színvonal, kódexek-, és régi szövegek digitalizálása, elektronikus könyvtárak és archívumok létrehozása, a telekommunikáció kifejlesztése, az írás és olvasás elterjedése, az orvostudomány - és általában a tudományok hihetetlen fejlődése -, amiket a ma élő, szellemi utat járni kívánó ember nem csak hogy fel-, és kihasználhat, hanem fel-, és ki is kell használnia őket, mint lehetséges eszközöket (feltételezem, hogy a mai tradicionalisták, legyenek akár a legelkötelezettebbek is, nem lóval és szekérrel járnak, van mobiltelefonjuk, nem vadászatból élnek, és használnak számítógépet illetve bankkártyát - és valóban: miért is ne használnák őket?).
Azonban ezek felsorolása mellett kevesen emelik ki, hogy eme korszak világbeli szükségszerűség, egy metafizikai valóság fizikai létmódja, ha úgy tetszik: ugyanúgy a Lét részét képezi, mint a nagy ciklus akármelyik szakasza, akár mint az Aranykor, és attól természetesen ontológiailag sem különbözik: a Vaskor ugyanúgy a kozmikus illúzió egy természetes aspektusa, mint bármelyik korszak: teológiailag mindegyikkel egyenértékű, függetlenül attól, hogy mikor, melyikben, mi dominál.
A helyes alapállás a Kali-yugában nem annak "tagadása", vagy az azzal való "harc", a fenti, különböző aspektusok szubjektív kiemelése, és kifigurázása, cinikus kommentálása, egy "elveszett paradicsom" utáni nosztalgikus-romantikus sóvárgás, hanem a jóga tanrendszerében is használt közömbösség vele szemben: a feltételek, és a körülmények (mint a feltételek konkretizálódásának) neutrális tudatosítása, és nem-Önmaga-ként való megkülönböztetése az Én-Önvalótól. Fontos dolog tudatosítani a jelen szellemi korszak mibenlétét, természetét, de nem a legfontosabb: fontos dolog az eszköz, de a cél még fontosabb.
Egy szellemi világkorszak önmagában sem nem jó, sem nem rossz: pusztán az átélő alany teszi azzá, aminek elsődlegesen megjelenik, miközben a Tanú némán és közömbösen szemléli azt. Minden csupán helyes viszonyulás kérdése tehát. Sem a Bahagavad-gíta, sem a Buddha beszédei, sem az Evangéliumok nem arra tanítanak, hogy a körülményekkel foglalkozzak, hanem kizárólag az Ön-kutatásra ösztönöznek, és a helyes megkülönböztetést mutatják be, mely által az illúzió leleplezhető (ismétlem: legyen szó bármely korszakról is a négy közül, mindegyik illúzió, és bármelyik alkalmas a Felébredésre).
A magam részéről tehát kicsit túlexponáltnak tartok minden olyan szemléletet, mely szélsőségesen kiemeli, és/vagy nagy hangsúlyt fektet a jelenlegi Vaskor különböző szimptómáira, tehát nem egyszerűen rögzíti azokat, mint szükségszerű, és feltételektől függő tényeket, hanem azokba mintegy "horizontálisan" bele is bonyolódik, eltávolodva a céltól, mivel a Cél a mindenkori körülményektől való ("vertikális") függetlenség realizálása, akár reintegráció, akár a helyes megkülönböztetés révén (emlékezzünk csak arra, hogy például a Buddha vagy Jézus milyen körülmények között jelent meg: kötve hiszem, hogy lényegi különbség lett volna mondjuk i.e 500, i.sz. 30, és i.sz. 2010 között.) Hogy egy klasszikus példával éljek: akik állandóan szükségét érzik a Kali-yuga különböző - általában mizantróp hangulatú, cinikus - elemzésének elvégzését, azokhoz hasonlítanak, akik egy égő házból nem kimenekülnek az ismert vészkijáraton, miután észlelték, hogy tűz van, hanem azon tűnődnek, hogy miért olyan a ház berendezése - a bútorok stílusa, a képek a falon, és a lakástextíliák színei -, amilyenek.
Az Ember nem változik: a megszabadulás alanya azonban az Ember. Ami változik, az csak a díszlet, nevezzük akárminek: történelemnek, társadalomnak, időszaknak, elmének, kondicionáltságnak. Valójában ez a díszlet is csak látszólag változik: ami állandó benne, az az illúzió. Hogy valaki az űrkorszakban egy űrbázison, a középkorban egy kastélyban, vagy éppen a bronzkorban egy faluban találkozik a Dharmával, érti azt meg és születik újjá Szellemben - teljesen mindegy.
A Szív szútra minden egyes sora az igazi Alanyhoz vezet el ma is.
*
Felvetődhet a kérdés, hogy "mikor volt” az Aranykor, és hogy „meddig tart” a Vaskor. Természetesen léteznek számok, melyek megadják egy-egy korszak hosszát, kezdetét és végét, azonban ezek a számok inkább szimbólumok, mintsem konkrét adatok. Nekem meggyőződésem, hogy ezek a korszakok nem ábrázolhatók pl. egy lineáris időegyenes mentén, mivel valójában metafizikai, szellemi létfaktorokról van szó, melyek szinkronban és szimultán, egymásba fonódva léteznek egymással a Tudatban, és amelyek valójában nem „időként” telnek, ahogyan az sem mérhető, hogy meddig tart egy álom, vagy hogy "hol van az öregedés és halál".
Az Aranykor és a másik három korszak, mint szellemi létmód, minden valóságában megjelenhet előttem, ha az Igazság feltárul az elmében (ha az elmétől meg tudom különböztetni Önmagam). A meditációban eltűnik az önlét átélése, és eltűnik az Idő is, és a maga korszakaival együtt pusztán azzá válik, ami valójában is: elmerezdüléssé.
Az Aranykor és a másik három korszak, mint szellemi létmód, minden valóságában megjelenhet előttem, ha az Igazság feltárul az elmében (ha az elmétől meg tudom különböztetni Önmagam). A meditációban eltűnik az önlét átélése, és eltűnik az Idő is, és a maga korszakaival együtt pusztán azzá válik, ami valójában is: elmerezdüléssé.
Feltehetőleg a Buddha és Krisztus is azt példázzák, hogy ebben a zavaros korban is létezik megszabadulás, és „ebben a korszakban” is bárhol, bármikor megvalósítható az Aranykor – Önmagunk megismerése által.
*
(2010 január, módosítva: 2024 január)