*

SN 22.45 / S III 44

Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VIII PSP_6-8:177-178

*

A T251_0848c14 jelű szekció a Szív szútra 般若波羅蜜多心經 egyik méltatlanul keveset vizsgált, ugyanakkor az egyik legfontosabb, legfélreértettebb szakasza. Hogy tisztán lássuk a problémát, abból kell kiindulnunk, hogy maga szöveg egy meditáció leírása; márpedig a nyitójelenet, melyben Avalokiteśvara bodhiszattva épp az öt skandhát vizsgálja a prajñāpāramitā-ban elmélyülve, efelől semmi kétséget nem hagy.* Jegyezzük meg továbbá, hogy az öt összetevő feletti hinayāna meditáció szinte azonnal átvált a mahāyāna szintjébe, hasonlóan a „A hit felébredése a mahájánában” [大乘起信論] c. mű T1666_079c20 szakaszához, mely leírja, hogy hogy „a Valódi Olyanság kapuján a születés és halál kapuján keresztül lehet belépni”, és hogy „a tudatnak nincs meghatározható alakja vagy formája; a tíz irányban bárhol is keresnénk, végső soron megragadhatatlan (十方求之終不可得).” És mivel egy meditációs leírásról van szó, fontos, hogy a szöveg egy ellentmondásmentes leírásként jelenjen meg, ami egybevág a mahāyāna-kontextus minden aspektusával.

  *Alábbi gondolatmenet akkor is igaz, ha a Szív szútrát egyfajta didaktikai kivonatnak, a Tan összefoglalásának tekintjük.

1.

 A magyar Szív szútra fordítások* egyöntetűen a következőképpen adják vissza az említett részt:

„Ezért, ó, Sáriputra, mivel nem létezik a nirvána elérése, a személy, aki eljutott a bódhiszattvák Pradzsnyápáramitájához, a gondolatok eltakaró hatása nélkül időzik, és e hatás megszűntével sem kezd remegni, mert legyőzött minden félnivalót, s végül eléri a nirvánát.” (Bánfalvi András, 2006)

„Ezért, Sáriputra, a bódhiszattva nem ér el semmit sem, a túlpartra juttató bölcsesség által a tudati akadályoktól mentesen lakozik. A tudati akadályok nincsenek, semmi sem félemlíti meg, semmi sem csalhatja meg, végül eléri a Nirvánát.” (Hadházi Zsolt, 2006)

„…nincs [tökéletes] bölcsesség, nincs [annak] elérése, mivel nincs [is] mit elérni. A bódhiszattvának a tökéletes bölcsesség alapján szennyezettségtől mentes a tudata, szennyezettségtől mentes tudata okán nincs benne félelem, eltávolodik a feje tetejére állított álmoktól és gondolatoktól [és] végezetül a megszabadultság állapotába kerül.” (Fődi Attila)

„Nincs megvalósítás, és nincs megérkezés, mivel nincs, amit el kellene érni. A bódhiszattvának a meghaladó bölcsesség által akadálytól mentes a tudata. Mivel nincs akadály, nincs félelem sem, így meghaladva minden illúziót a megszabadulást eléri.” (Dobosy Antal, 1989, 2012)

„Ennélfogva, Sáriputra, megvalósítás (prapti) nélkül a Tökélyharcos menedéket vesz a túlpartra juttató bölcsességben: akadálytól mentes tudattal létezik. Mivel akadálytól mentes a tudata, rettenthetetlen, és meghaladva minden tévképzetet, eléri az ellobbanást”. (Dobosy Antal fordítását felhasználva átdolgozta Komár Lajos, 2011)

„Mivel nem létezik a nirvána elérése, a bódhiszattvák, akik a tökéletes bölcsességet tanulmányozzák, megszabadulnak az elméjüket elhomályosító gondolatoktól. Mivel elméjükben nincsenek akadályok, nincs bennük rettegés sem, megszabadulnak földi vágyaiktól, és végül elérik a nirvána állapotát.„ (Rudlof Dániel, 2018.)

 *Forrás: terebess.hu

Számomra évek óta zavaró volt a gondolat, hogy ezek a fordítások jobb esetben ellentmondásosak, rosszabb esetben értelmetlenek - és ahogy teltek az évek, és egyre jobban elmélyültem a témában, annál nyilvánvalóbb volt, hogy a zavarnak valami mélyebb oka lehet, amely  a háttérben lapul. Hogyan lehetséges ez? Nem valami passzív tudati aktust, a világot objektív realitásnak tartó nézetet sugall-e az, hogy a jelenségek-, és egyáltalán, „semmi sem elérhető”? Hogyan kell ezt a passzivitásra ítélő kijelentést érteni annak fényében, hogy a meditációs praxis és az Út folyamatosan aktív, szubjektív tudatosságot és éberséget kíván, különösen a yogācāra irányzatban?

 Vizsgáljuk meg a kínai szöveget:

 以無所得故，菩提薩埵依般若波羅蜜多故，心無罣礙；無罣礙故，無有恐怖，遠離顛倒夢想，究竟涅槃。

 A szöveg kulcsfontosságú szakasza a legelső mondatrész: 以無所得故. Érdekes, hogy egyes szanszkrit recenziókból hiányzik ez a szakasz: a „nincs bölcsesség, nincs megvalósítás” után rögtön azzal folytatódik, hogy „a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik”:

 a na jñānaṃ na praptitvaṃ |bodhisatvasya prajñapāramitā aśritya viharati [a]cittavaraṇa.*

 * Hōryūji Palm-leaf Manuscript. (8-9 sz.) Hōryū Gakumonji 法隆学問寺

Ezen a ponton fontos emlékeztetnünk arra, hogy a szútra által leírt meditációs út ezen szakaszában Avalokiteśvara, az elbeszélő, már túljutott az ürességaspektusok négy fő kategóriáján: a szkandhák ürességén [1 bhāva-śūnyatā]; a forma = üresség, az üresség = forma realizálásán [2 abhāva-śūnyatā]; a dharmák megragadhatatlánságán [3 svabhāva-śūnyatā]; és azon, hogy ebben az ürességben már nincsenek (megragadhatatlan) dharmák sem [4 parabhāva-śūnyatā].  Ugyanakkor a világ nem tűnt el: nem a világban állt be a változás, hanem a szubjektumban: a meditációt végző alany tudatában, mintha csak a śamatha-meditációnak a tárgymegragadás kioltására vonatkozó instrukciói válnának realitássá:

"Ha valaki a megszüntetést (śamatha) gyakorolja, az tartózkodjon csendes helyen, üljön egyenesen. Helyes irányultságra igazított tudattal, tudatával nem támaszkodva sem a légzésre, sem a formákra, az ürességre, nem támaszkodva a földre, a vízre, a tűzre és a szélre, sőt, nem támaszkodva a látásra, hallásra, érzékelésre és megismerésre sem. Minden felbukkanó képzetet a felbukkanása pillanatában el kell oszlatnia, és magát az eloszlatás gondolatát is el kell engednie. Mivel minden dolog (dharma) eredendően jel nélküli, a gondolatok nem keletkeznek és nem szűnnek meg, így nem szabad tudaton kívüliként felfogott gondolati  tárgyakat sem követnie. Ezután az elmét kell használni az elme kiküszöbölésére. Ha az elme elkalandozik, vissza kell terelnie, hogy a helyes tudatosságban időzzön. A helyes tudatosságban fel kell ismerni, hogy csupán tudat van, és nincsen tudaton kívüli, tárgyi világ. Ekkor maga ez a tudat is mentes az önjellegtől; gondolatról-gondolatra nem található meg."

Nos, valójában a "tárgymegragadás megszüntetésének" ezen sajátos tudatállapotára utal az említett kínai mondatrész:  以無所得故.

Ennek, az alanyra reflektáló és azt jellemző, kínai szerkezetnek a szanszkrit megfelelője az „anupalambhenayogena”, ami „nem-megragadás által”-it jelent, ahol a nem-megragadás a 無所得 szakasz. Ez tehát nem egy passzív, a tárgyakat minősítő tulajdonnév (mint a fentebb idézet részen, ahol a tudat természete szerint „megragadhatatlan”), hanem egy aktív tudati aktust jelöl a meditáció ezen pontján (a nem-megragadás-t). Így tehát nem arról van szó, hogy nincs semmi, „amit nem lehet elérni”, hanem arról, hogy a bodhiszattva „nem ragad meg semmit”, mert tudja: minden csak tudat, a dharmák pedig a függő keletkezés, tehát a parikalpita-svabhāva jelenségei.

Vasubandhu így ír erről: "A teljes tudás: a nem-megragadás." (sz.: parijnanupalambho'tra).*

A kifejezés megértése érdekében nézzünk meg egy mahāyāna-kontextust (kínai, szanszkrit és magyar nyelven): Vasubandhu művének öt versszaka kiválóan mutatja be a vizsgált problémát!

 2.

Vasubandhu „Értekezés a három öntermészetről” (Trisvabhāvanirdésa) c. munkájában (32-37) kétféle dologról beszél: egyrészt a tárgy megragadhatatlanságáról, másrészt az alanynak, a tárgyakra irányuló nem-megragadásról – ott a Szív szútrával azonos karaktereket használva. Ez pedig egymástól két teljesen különböző dolog.

32.

遍知无所得 遍断离所现
无二可得故 证得即现前

parijnanupalambho'tra hanirakhyanam isyate/
upalambho'nimittas tu praptih saksatkriyapi ca//

33.

二不可得时 似二显现灭
灭时即圆成 悟入二无性

dvayasyanupalambhena dvayakaro vigacchati/
vigamat tasya nispanno dvayabhavo'dhigamyate//

 
Most, fentiek tükrében, vizsgáljuk meg a szóban forgó két kifejezést, és határozzuk meg a különbségüket.

 不可得 (bù kě dé) – A "megragadhatatlanság” (~elérhetetlenség ~nem-megragadhatóság)

Nyelvtani szerkezete két karakterből áll: a 可 (kě) a lehetőséget fejezi ki (~hat ~het), a 得 (dé) a megszerzést, elérést. Ez a fogalom a tárgy tulajdonságára utal, szinte ontológiai értelmű nézőpont. Azt jelenti, hogy a vizsgált dolog (például a múltbéli gondolat vagy a külső objektum) lényegéből fakadóan „megragadhatatlan” vagy „nem megragadható”. Azért nem megragadható, mert eleve nincs benne semmi fix és állandó lényeg, amihez „hozzá lehetne érni”.

Hívjunk segítségül a Prajñāpāramitā-irodalomból két forrást!

Elsőként idézzük a Mahāprajñāpāramitā-sūtra-ból a 16-rétegű üresség-osztályozás 15. ürességfajtáját, a „meg-nem-ragadhatóság ürességét” (ezeket az ürességaspektusokat magában foglalja a fentebb említett négy fő üresség-kategória):

何等為不可得空？求諸法不可得，是不可得空，非常非滅故。何以故？性自爾。是名不可得空。」*

 *(大正8，250c19-21: Mahāprajñāpāramitā-sūtra T8, 250c19–21)

Második idézetünk a Gyémánt szútrában található, és teljesen egybevág a fentebb idézett, "A hit felébredése a mahájánában" c. tanulmánnyal:

過去心不可得，現在心不可得，未來心不可得.*

Mindkét forrásban egyaránt tetten érhető, hogy a Szív szútrában használt 以無所得故 (wú suǒ dé) kifejezéstől eltérően, kizárólag a 不可得 (bù kě dé) szerkezet jelenik meg, amikor egy kvázi-objektivizált jelenség (dharma) tulajdonságáról van szó.

Ezen a ponton pedig el is érkeztünk a Szív szútra által használt kifejezés elemzésére.

无所得 (wú suǒ dé) – „A nem-megragadás”

A szerkezetét alkotó két karakter a következő: a  无 (wú) a hiányt (nemlétet) jelöli, a 所 (suǒ) a rákövetkező igét főnévvé teszi (amit megkapnak/megragadnak). Ez a fogalom inkább a gyakorló állapotára vagy a megismerés módjára utal (szanszkrit megfelelője az anupalambha). Azt a tudatállapotot jelöli, amikor a tudat működéséből hiányzik a fix tárgyak tételezése, a felettük történő ítéletalkotás, és az azokhoz való ragaszkodás. Magyarul a „nem-megragadás” vagy a „megszerzés-nélküliség” adja vissza a legjobban. Itt a referencia maga a meditációt végző alany rátekintő tudata, mely egyre tisztább és tisztább állapotba kerül, ahogy a meditációs fokozatokon (az üresség fokozatain) keresztülhalad. Nem találunk-, és nem is akarunk találni semmit, amit birtokolhatnánk. Ez egy kognitív aktus tehát.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a két kifejezés a „nem-megragadás” (mint ami egy kognitív, meditatív tudatállapotra reflektál) és a „megragadhatatlan, nem-elérhető” (mint ami a dolgok alapvető tulajdonságára, tehát az összes jelenség (dharma) mögött álló, anyagtalan univerzális valóságra utaló) jelentéssel bír: a megragadhatatlanság-üressége által leírtak szerint. A Szív szútra kínai szövege egyértelműen az első variánst használja, ugyanabban az értelemben, mint ahogyan Vasubandhu is használja – nyilván nem véletlenül, hiszen kizárólag ez illik a szöveg által leírt meditációs praxis valóságnak megfelelő reprezentálására, és a szöveg így lesz koherens, ellentmondásmentes és logikus:

„A nem-megragadás révén, a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik. Mivel nincsenek tudati elfedettségek, félelem nélküli: meghaladta a valósággal ellentétes téveszméket, illúziót: ezt elérve beteljesítette a Végső Nirvāṇa-t.”

Ou-yang Hsün (Ouyang Xun, 557-641) a Tang-dinasztia egyik kiemelkedő kalligráfusának műve a Szív szútráról.

(A karakteroszlopok felülről-lefelé, jobbról-balra haladva olvasandóak.)

*

________________________

Felhasznált irodalom:

T251 Prajñāpāramitā Heart Sūtra 般若波羅蜜多心經 

Hōryū Gakumonji  法隆学問寺

Vasubandhu: Trisvabhāvanirdésa

A hit felébredése a mahajánában: 

No. 1666 大乘起信論 馬鳴菩薩造 梁 真諦譯 共 1 卷 Volume 32, No. 1666

Az ürességosztályokhoz: 空之探究_厚觀法師講義_第三章

Gyémánt szútra: 金剛般若波羅蜜經

*

Továbbá, Szubhūti, a bodhisattva-mahāsattva „nagy járműve” (mahāyāna) az úgynevezett három samādhi.

Melyik ez a három?

Az üresség, a jelektől való mentesség és a nem-cselekvés három samādhija.

Az üresség samādhija azt jelenti, hogy minden dharma saját jellege üres; ezt nevezik az üresség megszabaduláskapujának.

A jelektől való mentesség azt jelenti, hogy leromboljuk minden dharma jeleit, és nem idézzük fel, nem tartjuk őket gondolatban; ezt nevezik a jelektől való mentesség megszabaduláskapujának.

A nem-cselekvés azt jelenti, hogy a dharmák között nem kívánunk semmit tenni; ezt nevezik a nem-cselekvés megszabaduláskapujának.

Ez a bodhisattva-mahāsattva nagy járműve, mégpedig a megragadhatatlanság (不可得) alapján.

*

Pañcaviṃśatisāhasrikāprajñāpāramitāsūtra [0254c13]

*

„A bodhiszattva, amikor a Közvetlen Jelenvalóság Földjén (現前地) időzik, elnyeri a Kiváló Üresség-szamádhit, a Önmagától-való Üresség-szamádhit, a Legfelsőbb Igazság Üresség-szamádhit, a Végső Üresség-szamádhit, a Nagy Üresség-szamádhit, a Kapcsolatok Ürességének-szamádhiját, a Megjelenés Ürességének szamádhiját, a Valóságnak megfelelő, a Téves képzetektől mentes Üresség-szamádhit, a Összefoglalt Üresség-szamádhit és a Megkülönböztetéstől és nem-megkülönböztetéstől egyaránt mentes Üresség-szamádhit: és az ilyenekhez hasonló tízezer Üresség-szamádhi kapuja megjelenik előtte.

Ugyanígy jelennek meg a Jel-nélküliség és a Szándéknélküliség (無願; apraṇihita) szamádhijai is.

Ez a bodhiszattva, amikor a Közvetlen Jelenvalóság Földjén időzik, tudatai egyre kiválóbbá és erőteljesebbé válnak és növekednek: a mély tudata, megingathatatlan tudata, az igaz tudata, a rendkívül mély tudata, a változhatatlan tudata, az el-nem-térülő tudata, a kiterjedt tudata, a határtalan tudata, a tudást örömmel kereső tudata, és a bölcsességet, valamint az ügyes módszereket egyesítő tudata.

Mindezek a tudatok a legmagasabb, tökéletes és teljes megvilágosodás (anuttara-samyak-saṃbodhi) irányába haladva egyre kiválóbbá és erőteljesebbé válnak; egyetlen értekező, vitázó mester sem képes őket megingatni.

Belép a bölcsesség földjére; elhagyja és meghaladja a śrāvaka és a pratyekabuddha földjét, és határozottan a Buddha bölcsessége felé fordul.

Egyetlen Māra, és egyetlen szennyeződés (kleśa) sem képes őt megtörni.

Megállapodik a bodhiszattva bölcsességének fényében; műveli az Üresség, a Jel-nélküliség és a Szándéknélküliség megszabadulás-kapuit, és kizárólag a bölcsesség és az ügyes módszerek segítségével gyakorolja a megvilágosodást elősegítő dharmákat.

Ez a bodhiszattva, amikor a Közvetlen Jelenvalóság Földjén időzik, különösen a Prajñāpāramitā terén válik kiválóvá; elnyeri a „legmagasabb rendű belátáson alapuló összhangot” (明上順忍), mivel e dharma követésében nincs benne semmiféle ellenállás vagy ellenszegülés.”

大方廣佛華嚴經 T0278_25 (0559b15)

*

„Ezt nevezik jógának, mert a három jármű (śrāvaka, pratyekabuddha, bodhisattva) gyakorlatai között ez a legkiválóbb megvalósítás.

A Prajñāpāramitā-sūtra kimondja: „Az üresség feletti elmélkedés tudatos uralása a nagy jóga gyakorlata” – ez a legfelsőbb.

Ahogy a szútra mondja: „A bodhiszattva minden nagy jógája (mahāyoga) az üresség tudatos uralása.”

A bodhiszattva e tudatos üresség-szemlélés révén nem süllyed a śrāvaka vagy a pratyekabuddha fokozataiba, sőt képes megtisztítani a Buddhák földjeit is.

Ugyanebben a szútrában azt is mondják: „A prajñāpāramitā-t a legfelső jóga névvel illetik, mert ez vezeti a Mahāyāna gyakorlatait” – mivel ez a legkiválóbb.

Ahogy a szútra mondja: „A bodhiszattva minden jógája közül a Transzcendens Közvetlen Megismerés Jógája (prajñāpāramitā-yoga) a legfelsőbb, a legkiválóbb, sőt: felülmúlhatatlan.”

Miért?

Mert a prajñāpāramitā a legfelsőbb, hiszen ez maga az összehasonlíthatatlan jóga-dharma (a legmagasabb jóga-gyakorlat).”

Yogācāryabhūmiśāstrakārikā (Yujia Shi Di Lun Shi) 瑜伽師地論釋 T1580_01: 883c

*

*

"Továbbá, ó Mahāmati, a bodhisattva–mahāsattva-nak jártasnak kell lennie a kettős önnélküliség természetének alapos vizsgálatában.

Mi ez a kettős önnélküliség?

1. Ez a tudat (vijñāna), amely mentes minden én-felfogástól, megszabadul a skandhák, elemek (dhātu), érzékszervi birodalmak (āyatana) sokaságától és a tudáshoz való ragaszkodástól.

Nincs benne merev rögzülés a szemünk által érzékelt formákhoz – hanem szabadon áramlik az öt érzékszerven, a test képzetén és az elme képzeti működésén át.

Olyan, mint egy áramló folyó, egy lámpa lángja, a szél vagy a felhő: folyamatos - de pillanatnyi változásban van.

Olyan, mint a majom vagy a légy – nyugtalan, ide-oda csapongó –, tárgyaihoz kötődő és kielégítetlen, mint a tűz.

Kezdet nélküli, kondicionált világ-észlelésekből táplálkozik, és mint egy finoman forgó, csavaros gépezet, hajtja tovább a létforgatagot, különféle testformák illuzórikus, gépies működéseként.

Ezt a megnyilvánult jellegzetességeknek a mély megértésekor bekövetkező finom tudást a személyiség ön-nélküliség-tudásának nevezik.

2. Mi pedig a jelenségek önnélküliségének tudása?

Az, amikor a skandhák, dhātuk és āyatanák természetéről való mély belátás elvezet annak felismeréséhez, hogy ezek csupán feltételekhez kötött, elképzelt jellemzők, amelyek valójában önmagukban nem rendelkeznek saját léttel. Ezek kölcsönösen függnek egymástól, mint okok és feltételek összefonódása, és nincs bennük semmiféle belső erő – tehetetlenek, közömbösek.

Ahogyan a skandhák, ó Mahāmati, pusztán oksági összefüggésekben és vágyak kötelékében működnek, valójában mentesek az önálló lényegi éntől, úgy ismerjük fel, hogy bármiféle általános én‑jegy nélküliek, nem ragadhatók meg képzelettel – csupán illuzórikus elképzelések színezetei, amelyeket a gyermekded elmék vetítenek ki, de nem a nemesek (ārya).

Ó, Mahāmati, amikor a bodhisattva megvizsgálja az összes a jelenséget, és felismeri, hogy azok mentesek a tudat (citta), a gondolat (manas) és a fogalomalkotó tudat (manovijñāna) által megtestesített öt dharma‑természettől, akkor a bodhisattva, a mahāsattva, járatossá válik a jelenségek önnélküliségének a tudásában.

Akik az elme, a tudat és az érzékelés öt dimenziója mögötti ürességet meglátják, a bodhisattva magas fokú jártasságot szereznek e dharmák én‑nélküliségében.

Ez a képesség vezeti őket a bodhisattvabhūmi – az első bodhisattva‑föld – fényszerű bejárásához, a nem‑manifesztáció (az üresség) rejtett természetének mélyreható vizsgálatához, majd örömmel lépnek tovább a kilenc felsőbb földre, ahol a „nagy dharma‑felhők” ragyognak.

Aki e szinten megállapodik, drágakövekkel és lótuszokkal ékesített trónon ül, a mátrix‑szerű illúziók palotáiban, bölcs gyermekek körében – úgy tisztelik, mint a bölcsesség királyi sarját.

Átlépve a buddhasūtra‑földeket, a Tathāgata maga lesz a Dharmakāya‑uralkodó, azaz a jelenségek testének birtokosa.

Ezek tehát, ó, Mahāmati, az összes dharma én‑nélküliségének és kétszeres én‑nélküliségének kulcsfontosságú jellemzői.

Ebben kell gyakorolnod, ó Mahāmati – és ugyanígy minden bodhiszattva-Mahāsattva-nak is.

*

*

"Ismét másként, ó Mahāmati, azok, akik a háromféle érv és azok összetevőinek megragadásában hisznek, azt fogják gondolni, hogy létezik valamilyen valóság, amely közvetlen nemes tudással ismerhető meg, és mentes a kettősségtől, valamint rendelkezik valamiféle saját természettel.

Ám ó Mahāmati, azoknál a jógiknál, akik elérték a Tathāgata szintjét, elfordultak az elméből, tudatból és megismerő tudatból, megszabadultak a megismerő és megismert kettősségétől, nem keletkeznek többé a „létezés” és „nemlétezés” elképzelései.

Ha mégis, Mahāmati, ezek a jógik – akik ilyen megvalósítással bírnak – elkezdenének ragaszkodni a „létezéshez” vagy „nemlétezéshez”, akkor ez már az önvaló, lélek, vagy egyéni személy megragadásához hasonló lenne, vagyis az énkép újrateremtése.

Az a tanítás viszont, ó Mahāmati, amely a létező természet, saját vagy általános jellemzők alapján különbözteti meg a jelenségeket – ez nem a Dharmatā-Buddhák tanítása, hanem csak az illuzórikus Buddhák megnyilvánulása, melyet azokhoz intéznek, akik gyermekded látásmódhoz ragaszkodnak. Ez nem vezet el az önmagában megvalósított nemes tudás, az igazi meditációs öröm és a dharma valódi természetének megtapasztalásához.

Ez olyan, Mahāmati, mint amikor víz alá merülve látjuk a fa árnyékát – sem árnyék, sem nem árnyék, mivel a fa alakja torzul. Így azok, akiket a külső nézetek maradványai hatnak át, az egység, másság, kettősség vagy ezek hiányának gondolataiban fognak mozogni, miközben nem ismerik fel, hogy minden csak saját tudatukban feltűnő jelenség.

Ez olyan, mint a tükörben megjelenő képek – ezek a képek nem képek, de nem is nem-képek: pusztán a tükör és a kép közötti feltételek és elképzelések játékai. A gyermeki elmével bírók azonban ezeket valódi tárgyaknak látják.

Ugyanígy, Mahāmati, a saját tudatban tükröződő képek jelennek meg számukra egységként, másságként vagy ezek keverékeiként.

Ez olyan, mint a visszhang, amely akkor hallatszik, ha valaki egy völgyben beszél. A visszhang nem hang és nem is nem-hang – attól függ, hogyan halljuk. Ugyanígy, az „igen–nem”, „egy–sok” stb. nézetek is csupán saját tudatbeli hajlamok által született képzetek.

Olyan ez, mint amikor a sivatag forró földjén, a napsütésben víz tükröződését délibábként látjuk – ezek a képek sem létezők, sem nem létezők, és nem ragadhatók meg.

Így van ez, Mahāmati, azoknál a gyermekded lényeknél, akik a kezdetnélküli világi megkötöttségek által beszennyezettek, és elméjük hamis tudása mindenféle keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, másság, igen és nem nézeteiben hánykolódik – mint a délibáb hullámai.

Ez olyan, mint a bábként mozgó bábfigurák egy mechanikus szerkezetben: nincsenek tudattal, de a démonok ügyeskedése által úgy tűnik, mintha mozognának. A gyermekek pedig elhiszik, hogy ezek a bábok valóban járnak-kelnek.

Ugyanígy, Mahāmati, az egyszerű hétköznapi emberek, akik rossz nézetek rabjai, ragaszkodnak az egység és különbség hamis tanaihoz. Ez azonban pusztán kivetítés – nem valódi.

Ezért, Mahāmati, minden keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, különbség és ezek kettőssége vagy hiánya kapcsán nem szabad elmerülni az elkülönítő gondolkodásban. Ehelyett olyan tudásra kell szert tenni, amely közvetlenül és szabadon ismeri meg a valóságot – mindenféle fogalmi megkülönböztetés nélkül."

*

___________________

vaidya 39
punaraparaṃ mahāmate pramāṇatrayāvayavapratyavasthānaṃ kṛtvā āryajñānapratyātmādhigamyaṃ svabhāvadvayavinirmuktaṃ vastu svabhāvato vidyata iti vikalpayiṣyanti / na ca mahāmate cittamano manovijñānacittaparāvṛttyāśrayāṇāṃ svacittadṛśyagrāhyagrāhakavikalpaprahīṇānāṃ tathāgatabhūmipratyātmāryajñānagatānāṃ yogināṃ bhāvābhāvasaṃjñā pravartate / yadi punarmahāmate yogināmevaṃgativiṣayāṇāṃ bhāvābhāvagrāhaḥ pravartate, sa evaiṣāmātmagrāhaḥ poṣagrāhaḥ puruṣagrāhaḥ pudgalagrāhaḥ syāt / yā punarevaṃ mahāmate bhāvasvabhāvasvasāmānyalakṣaṇadeśanā, eṣā mahāmate nairmāṇikabuddhadeśanāḥ na dharmatābuddhadeśanā / deśanā punarmahāmate bālaśayagatadṛṣṭipravṛttā, na ca pratyavasthānagatisvabhāvadharmāryajñānapratyātmādhigamasamādhisukhavihāramudbhāvayati / tadyathā mahāmate jalāntargatā vṛkṣacchāyā khyāyate / sā ca na cchāyā nācchāyā vṛkṣasaṃsthānāsaṃsthānataḥ, evameva mahāmate tīrthyadṛṣṭivāsanāvāsitavikalpā ekatvānyatvobhayatvānubhayatvanāstyastitvaṃ vikalpayiṣyanti svacittadṛśyamātrānavadhāritamatayaḥ / tadyathā mahāmate darpaṇāntargatāni sarvarūpapratibimbakāni khyāyante yathāpratyayataḥ svavikalpanācca, na tāni bimbāni nābimbāni bimbābimbadarśanataḥ / atha ca te mahāmate svacittadṛśyavikalpāḥ khyāyante bālānāṃ bimbākṛtayaḥ / evameva mahāmate svacittapratibimbāni khyāyante ekatvānyatvobhayānubhayadṛṣṭyākāreṇa / tadyathā mahāmate pratiśrutkā puruṣanadīpavanasaṃyogātpravartamānā anuśrūyate / sā ca na bhāvā nābhāvā ghoṣāghoṣaśravaṇataḥ, evameva mahāmate nāstyastitvaikatvānyatvobhayanobhayadṛṣṭisvacittavāsanāvikalpāḥ khyāyante / tadyathā mahāmate nistṛṇagulmalatāvanāyāṃ medinyāmādityasaṃyogānmṛgatṛṣṇikāstaraṃgavatsyandante / te ca na bhāvā nābhāvā lobhyālobhyataḥ / evameva mahāmate bālānāmanādikālaprapañcadauṣṭhulyavāsanāvāsitaṃ vikalpavijñānamutpādasthitibhaṅgaikatvānyatvobhayānubhayanāstyastyāryapratyātmajñānavastumukhena mṛgatṛṣṇikāvattaraṃgāyate / tadyathā mahāmate vetālayantrapuruṣau niḥsattvau piśācayuktigātspandanakriyāṃ kurvāte / tatra ca asadvikalpe bālā abhiniviśante gamanāgamanataḥ / evameva mahāmate bālapṛthagjanāḥ kudṛṣṭitīrthyāśayapatitā ekatvānyatvavādānabhiniviśante / sa ca asadbhūtasamāropaḥ / tasmāttarhi mahāmate utpādasthitibhaṅgaikatvānyatvobhayānubhayanāstyastyāryapratyātmavastvadhigamavikalparahitena bhavitavyam //

*

*

„A tökéletes transzcendens tudás (prajñāpāramitā) akkor valósul meg, amikor - az öntudatbeli fogalomalkotás hiányában és a valóságra ráébredt tudat megkülönböztető felismerése révén - már nem esik bele a kettősség egyik végletébe sem.

Mivel a tudat alaptámaszának átfordulása (āśraya-parāvṛtti) megtörtént, a korábbi karmikus hatások ereje eloszlott, a saját közvetlen tapasztalatán keresztül eléri a nemes ösvényt.

Ez a prajñāpāramitā.”

Saddharmalankavatarasutra, Vaidya 96 (Laṅkāvatāra Sūtra) 

(tatra prajñāpāramitā yadā svacittavikalpābhāvādābuddhipravicayātprativicinvan antadvaye na patati āśrayaparāvṛttipūrvakarmavināśataḥ, svapratyātmāryagatipratilambhāya prayujyate, sā prajñāpāramitā)

*

 *

"A teljes tudás: a nem-megragadás."

Vasubandhu: Trisvabhavanirdeśa (32)

*

"A Magasztos így szólt:

„Subhūti, amikor egy bodhiszattva mahāsattva esetében még fennáll a megragadás

– legyen az forma, érzés, észlelés, indíttatás, tudat; az érzékszervek és tárgyaik; a tudatfolyamatok; az öt szkandha, tizennyolc dhātu, tizenkét āyatana; a függő keletkezés és annak összetevői; a tökéletességek, az ürességek, az ébredéshez vezető dharmák, a nemes igazságok, a mérhetetlen meditációk, forma nélküli elmélyülések, dhāraṇīk, a három kapu (üresség, jel-nélküliség, törekvés-nélküliség), a természetfeletti képességek, a tíz erő, a különleges tudásformák, a buddhaság egyedülálló aspektusai, és a minden formára kiterjedő tudás

– ha mindezek még megragadhatóak számára, akkor az még nem a Végső Törvény.

Amikor azonban, ó Subhūti, mindezen dharmák esetében nincs többé megragadás, nincs észlelési rávetítés,

– sem a formák, érzések, észleletek, indíttatások, tudat,
– sem a dharmák csoportjai (skandhák, dhātuk, āyatanák, a függő keletkezés és összetevői),
– sem a pāramiták, ürességek, ébredéshez vezető dharmák, nemes igazságok, meditációk, elmélyedések, dhāraṇīk,
– sem az üresség, jel-nélküliség, törekvés-nélküliség meditációi, a tudás és hatalom különleges formái –
akkor ez a bodhiszattva elérte a szellemi törvény fokát .

Miért van ez így?

Subhūti, mert mindezeknek a dharmáknak a valódi természete a megnevezhetetlenség, a nem-kijelenthetőség

A forma valódi természete: nem-leírható; az érzésé, észlelésé, indíttatásoké és tudaté – szintén nem-leírható.

Így van ez az összes dharmacsoport, meditáció, megvalósítás és tudás természetével: nem megnevezhető, nem megragadható.

Ez, Subhūti, a bodhiszattva, a nagy lény valódi törvényszerűsége.

Így, ó Subhūti, amikor a bodhiszattva beteljesíti a meditáció tökéletességét, akkor elindítja a Dharma kerekét:

az üresség, a jel-nélküliség és a törekvés-nélküliség – a nem-megragadás kerekét."

Aṣṭasāhasrikā Prajñāpāramitā PSP_6-8:37-38

*

Kedves Olvasók és érdeklődők!

Ezúton osztom meg a Szív szútra fordításomat.

A szöveg a forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható. Minden egyéb jog fenntartva.

A fordítás alapjául a következő szanszkrit és a kínai szövegek szolgáltak forrásként: 

Hōryūji Palm-leaf Manuscript. (Ja) – Xīnjīng | Prajñāpāramitāhṛdaya (wordpress.com)

NTI Reader és NTI Reader

A fordításomhoz készül a kommentár is.

Olvassa mindenki szeretettel!

Antal Péter

Kérdés, észrevétel esetén vagy a fordítás felhasználása kapcsán kérem írjon nekem bizalommal!

antalpeter001@gmail.com

Nyomtatóbarát verzió (PDF): antal-sziv-szutra.pdf 

_______________________________

A meghatározhatatlan legmagasabb-rendű közvetlen önmegismerés szent tudománya

परज्ञापारमिताहृदय - Prajñāpāramitāhṛdaya

A nemes Avalokiteśvara, a bodhisattva, amint a mély, tiszta ismeret mindent-áthágó gyakorlatában haladt, világosan megfigyelte az ötrétű léthalmazokat, és meglátta az önmagától-való-ürességet – ezzel megszabadult minden szenvedéstől.

Itt, Śāriputra, a forma: Üresség, az Üresség: forma.

A látvány nem különböztethető meg az Ürességtől: az Üresség nem választható szét a látványtól.

A megjelenési forma valóban Üresség; az Üresség valóban megjelenési forma.

Ugyanígy az érzékelés, a felfogás, késztetés és a tudatosság is.

Ezen a világon, Śāriputra, minden tudattartam az Üresség megnyilvánulása;

nem keletkezők – nem pusztulók; 

nem szennyezettek – nem tiszták; 

nem növekvők – nem csökkenők.

A valóság Ürességtermészete: sem az elmúlt, sem az eljövő, sem a jelen. †

Most, Śāriputra, ebben a kiüresítettségben nincs forma, nincs érzék, felfogás, késztetés és tudatosság.

Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, elme.

Nincs látvány, hang, illat, íz, tapintás, gondolat.

Nincs a szemnek tartománya, eljutva egészen addig, hogy nincs az elmetudatosságnak tartománya.

Nincs tudatlanság, és nincs kioltása a tudatlanságnak,

és így nincs öregedés-és-halál, és nincs az öregedés-és-halál megszüntetése sem.

Nincs szenvedés, eredet, megszüntetés, út. Nincs tudás, és nincs beérkezés.

A nem-megragadás révén, a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik.

Mivel nincsenek tudati elfedettségek, félelem nélküli: meghaladta a valósággal ellentétes téveszméket, illúziót: ezt elérve beteljesítette a Végső Nirvāṇa-t.

Az idő három síkján létező minden Buddha a transzcendens közvetlen megismerést követően éri el a Felülmúlhatatlan Teljesen Tökéletes Felébredettséget.

Ezért tudni kell, hogy a véghezvivő intuitív megismerés egy nagy mantra; a nagy tudomány mantrája; a felülmúlhatatlan mantra; páratlan mantra; amely minden szenvedést megszűntet; amely való igaz - nem hamis.

Ezért az eredendő megismerés beteljesültségének mantráját így prédikáld:

gate gate pāragate pārasaṃgate bodhi svāhā ††

________________________________________________________________

† Kumārajīva 鳩摩羅什 IV. sz-i fordításában szereplő kulcsfontosságú sor.

T 08 250; 0847c15: 是空法，非過去、非未來、非現在

†† Woncheuk 원측 VII. sz-i kommentárja alapján: Átkelni, átkelni, túljutni, eljutni a végsőkig, az esszenciáig, gyorsan!

Fordította: Antal Péter

*

„A prajñā nem tud semmit, és nem lát semmit.” 

般若無知論第三 T1858 0153a24

*

„Továbbá, Subhúti, a bodhiszattva-mahászattva, miközben a prajñāpāramitā-ban jár, olyan tudattal fejleszti a bölcsességet, amely mentes minden jellegtől. Miközben ezt a Tudást fejleszti, nem látja azt, nem látja saját tudatát, egészen addig, hogy semmilyen buddha-dharmát sem lát.” 

Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VI-VIII PSP_6-8:17

„Továbbá, Subhúti, a bodhiszattva-mahászattva, miközben a prajñāpāramitā-ban jár, a ragaszkodás öt halmazát (pañca upādānaskandha) úgy szemléli, mint egy álmot, mint egy visszhangot, mint egy tükröződést, mint egy képmást, mint egy délibábot, mint egy illúziót, mint egy varázslatot, mint egy teremtett jelenést, vagy mint egy gandharvavárost (múlékony égi látomást). 

Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VI-VIII PSP_6-8:33

Az eredendő természet üressége (prakṛtiśūnyatā) azonban nem tűnik el, nem változik meg, nem mozdul el sehová. Miért? Mert nem található semmilyen helyen, nem rendelkezik térbeli helyzettel, sem nem megy valahová, sem nem érkezik sehonnan. Ez a dharmák állandósága (dharmasthititā), ahol semmilyen jelenség növekedése vagy csökkenése, keletkezése vagy megszűnése, beszennyeződése vagy megtisztulása nem tapasztalható. Ez a dharmák természetes állapota (prakṛtidharmatā). 

Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VI-VIII PSP_6-8:96

*