Kedves Érdeklődő!
A blog azzal a céllal jött létre, hogy az elmúlt 10-15 év, a Szív szútrát érintő tanulmányaim eredményeit tematikus formában összegyűjtse, és érthetően, de magas színvonalon publikálva az érdeklődő, tanulni vágyó közönség számára hozzáférhetővé tegye. Ezen publikációk egy fokozatosságon alapuló, didaktikus tematikát fognak követni, és a tervek szerint (a rendelkezésre álló idő függvényében) havonta egy-két cikk megjelenését fogja jelenteni.
Régóta személyes meggyőződésem, hogy - noha a Szív szútrán (mint meditációs beavató-szövegen) keresztül az egész buddhista doktrína, a théraváda és a mahajána (a jógacsára, a madhjamaka, de a dzogcsen is) egyaránt, maradéktalanul és autentikusan kifejthető és elsajátítható -, a szútra még sincs a magyar nyelvű szakirodalomban és buddhista oktatásban az azt megillető, méltó helyén kezelve, és meglehetősen nagy a zavar annak forgalomban lévő fordításait, verzióit, sőt: adekvát értelmezését is illetően. Ez azonban annak köszönhető, hogy a Szív szútra rövid szövege úgy viszonyul a buddhista tanításhoz, mint Einstein egyszerűnek tűnő és gyorsan leírható E=mc2 képlete a fizikához: egy hatalmas, generációkon átívelő szellemi csúcsteljesítmény végpontjaként, mely bár esszenciálisan magában foglal minden tudást, ugyanakkor minden tudást meg is halad.
Ez a tapasztalatom egyre jobban igazolódott, minél inkább elmélyültem a szöveg -, és a szövegről készült korabeli és kortárs kommentárok tanulmányozásában, megközelítési módokban, így mára már egy kiaknázandó lehetőségként ragadom meg ezt a jelenséget.
Fentiek mellett jelen blog igényes fóruma, információs központja is kíván lenni egy buddhista szellemi műhelynek, ami a Szív szútra, mint a Dharma kvintesszenciája köré egyfajta fenomenológiai iskolaként összpontosul.
Ezt a törekvést folyamatosan frissülő és bővülő irodalomjegyzék, link-gyűjtemény, fotóalbum és könyvajánló igyekszik majd teljessé tenni.
Ehhez a közösséghez bárki csatlakozhat, aki meg szeretné ismerni a Szív szútra világát, és azon keresztül a Tan különböző szintjeit, majd a Tannak a szavakkal csak részlegesen kifejezhető végső igazságait.
Remélem, hogy vállalkozásomat kellő érdeklődés és figyelem kíséri majd, és minden törekvő javát fogja szolgálni!
Üdvözlettel:
Satori - Antal Péter
antalpeter001@gmail.com